Budapest-Bamako 2010

Austinnal Bamakoba
Blog
Rólunk
Adományok
Kivánságlista
Szponzorok
Segítőink

Oltások

 2008.12.19. 14:48

A mai napon végre összeszedtem magam és elmentem beadatni a szükséges védőoltásokat. Már tegnap egyeztettem az ÁNTSZ Nemzetközi Oltóközponttal, hogy mi a teendő, hogy kell bejelentkezni oltásra, meg ilyesmik. Kiderült, hogy elég egyszerű procedúra az egész.

A Váci úton található az oltóközpont ahol bejelentkezés nélkül hétfőtől szombatig 9-12 között bármikor be lehet adatni a távolra indulóknak az oltásait.

Az útra rutinosan előrántották a szükséges anyagokat,

  • hepatitis A+B,
  • sárgaláz,
  • tífusz,
  • meningitis (fertőző agyhártyagyulladás),
  • tetanusz (Diftéria, tetanusz)

oltásokat kaptam a vállaimba. A Hepatitis A+B ismétlőoltása miatt vissza kell majd mennem január 15 és 17 között.

Mint kiderült a kolera jelenleg nem kötelező és nem is ajánlották Maliban.

Megvettem a Malaror tablettákat is, mivel így nem kell gyógyszertárban megrendelni és várni, mire megjön (kb. egy nap :-)) Szerencsére csak egy dobozra lesz szükség, hiszen nem töltünk túl sok időt a fertőzött területen. Az útvonalunk által érintett országok közül Mali az egyetlen ahol egyáltalán van maláriaveszély.

Összességében 38000 forintba került az akció, de legalább majdnem bármely országba el tudok látogatni a következő 10 évben.

Most egy kicsit fájnak a kezeim és attól tartok, hogy be is fogok egy kicsit lázasodni. Erre mondjuk számítottam.

Zénó holnap, vagy hétfőn megy elintézni az oltásokat. Ha holnap, akkor még pont időben van ahhoz, hogy az ismétlőoltását megkaphassa az indulás előtt, hétfőn viszont már kénytelen a "gyorsított" változatot csináltatni, ami két ismétlést igényel. Már megint valamit az utolsó pillanatra hagytunk.

Mivel végre úgy néz ki, hogy Monty végre levizsgázik, meg tudtam állapodni arról, hogy felhozom hétfőn Pestre.

Ha már így alakult felvettem a kapcsolatot a TotalCar egyik rovatvezetőjével, Csikós Zsolttal és felajánlottam neki Montyt tesztelésre. Két okból esett rá a választásom a szerkesztőségből, részint ő az aki leginkább az én szám íze szerint ír az autókról, részint azért, mert tudtam, hogy kapni fog a lehetőségen, hogy ezt az elég egyedi jószágot kipróbálhassa. (Kollégám reakciója, mikor közöltem vele az újságot: Igen? Ő írta a kedvenc cikkeimet!)

Természetesen volt bennem egy igen komoly félelem, hogy elhajt a rozsdás ócskasággal együtt a hülye afrikai túránkra, hiszen kaptam már ilyen értelmű levelet szponzorkeresés közben is. Pont karácsony előtt egy ilyen kétes eredetű jószággal dolgozni, mikor már amúgy is inkább pihenne az ember... Zsolt szerencsére nem ilyen, kapott az alkalmon és egészen fellelkesült az ötletre. Igyekeztem felkészíteni arra, hogy a kocsi nem kifejezetten szalonállapotú, de óvatosan, nehogy elriasszam.

Sajnos akármit csinálunk, fényezés nem fog rá kerülni a közeljövőben, hiszen az utcán ebben az időben nem lehet festeni pláne, hogy még a szappanbuborék is megfolyik, ha én fújom. A javításoknál az eredetivel azonos színű alapozó festékkel lett lekenve, tehát többé kevésbé hozza a gyári színt. A javítások során sem mondhatnám, hogy az eredetivel megegyező alkatrészek kerültek bele, hiszen az közel a lehetetlenhez.

Remélem azért sikerül összehozni egy pozitív csengésű cikket, ami akár támogatáshoz is juttat minket!

Címkék: sajtó totalcar monty

CB-rádió

 2008.12.15. 17:56

Sikerült beszereznem egy CB-t kompletten antennával és SWR mérővel Vas megyéből. Alig várom, hogy a posta meghozza.

Off-topic autójavítgatás

 2008.12.14. 17:58

Épp Monty-hoz készültem Egerbe az autószerelőhöz amikor észrevettem, hogy nem világít a Yarisom lámpája. Nosza gondoltam pár perc alatt kicserélem és akkor nemcsak, hogy nem állít meg a fakabát, de jobban látszom is.

A régi izzó nem több, mint egy perc alatt a kezemben is volt, egy görccsel egyetemben. A japánok ugyanis közvetlen a lámpa mögé zsúfolták be  a biztosítékdobozt és alig fért oda a kezem. Gyorsan vissza az új izzót. Kis sakkozás után sikerült helyre billentenem az izzót. Elégedett voltam magammal, hiszen szintidőn belül voltam, már csak a rugót kellett volna visszapattintani. Emlékeim szerint a rugó rögzítve volt a lámpához, de amikor kiakasztottam leesett. Megpróbáltam visszajátszani a helyére de nem sikerült. Gondoltam az a baj, hogy vaksi is vagyok, meg nem is nagyon fér oda a kezem, megkértem hát a kedvesemet, hogy a kis kacsóival rakja vissza ő  a rugót. Neki sem ment. Ekkor hívtam édesapámat, nézze meg ő is. Neki sem ment. Nem csoda, hiszen se hozzáférni se látni nem lehet a lámpa hátát. Akkor kiszerelés, kézben megcsináljuk. Ehhez le kellett szerelni az első lökhárítót.

Amint a kezünkben volt a lámpa már látszott, is, hogy a rugót fogó csavarfej mellől egyszerűen kicsusszant a drót. Közben észrevettük, hogy a fényvisszaverő aluminium biszbasz is letört. Ez a kb. két réteg aluminium fólia vastagságú vacak valószínűleg a rezgéstől és a rugóval vacakolás miatt leszakadt és ott lötyögött a lámpa belsejében. A fene se fog egy teljes lámpát venni ilyen miatt, alkatrészként meg biztos nem kapható, tehát maradt a kendácsolás. Nosza kerestünk egy darab alulemezt meghajlítottuk, rászegecseltük és visszacsavaroztuk. A letörött darab pont elég ahhoz, hogy a rugót a helyén tartsa és a következő izzócserénél már ne kelljen vacakolni.

Mondanom se kell, hogy így majd egy óráig tartott az izzócsere.

Ezek után Eger oda-vissza, leadtam a gyereket a nagyszülőknél hétvégére. Hazafelé már erősen fogytán volt a benzinem, de úgy számoltam, pont be fogok futni az M0-áson át egy Dunakeszin levő benzinkútra. Egy kilométerre a lehajtótól a szembejövő sávból vastag égő olajfüst jött át amin áthajtottam. Egy komoly baleset lehetett ott, állt is a sor mögötte rendesen. Amint áthajtottam a füstön a motor leállt.  Gondoltam nu, ilyen még úgyse volt, lesz egy sétám a kútig, és persze ebben a kocsiban nincs kannám. Mivel a franc se sétál fölöslegesen, addig akartam gurulni amíg a lendület kitart. Már a lehajtónál tartottam, amikor kicsit megráztam a kocsit és megpróbáltam újraindítani. Simán elindult, a füst miatt valami elektronika letiltotta a motort, persze benzin még volt benne.

Mit is akartam ebből kihozni?

Azt, hogy részint Monty összes alkatrésze sokkal könnyebben elérhető, és nincs benne elektronika ami a motort fölöslegesen letiltaná. Éljen Monty!

Címkék: monty

Mivel már csupán alig több, mint egy hónap van hátra az indulásig egyre gyakrabban próbálom összeszedni, hogy áll a felkészülésünk. A jelenlegi állapotban viszont egyre több dolog ad okot aggodalomra.

Az autónk műszakilag fel lett készítve és még a karácsonyi szünet előtt sikerült bejelenteni vizsgára. Tehát a jövő héten a kocsit fel tudom hozni  Pestre.  Ezen kívül elkészültek a vízumaink is. Gyakorlatilag ez a két dolog ami megvan az induláshoz.

Az autóhoz

  • nincs fényezésünk, a kocsi tiszta folt.

A kommunikációhoz

  • nincs CB-nk,
  • nincs műholdas telefonunk.

A navigációhoz

  • nincs iGo-nk Európára,
  • nincs Garminunk Afrikára,
  • egyáltalában nincs működő GPS-ünk.

A tervezett on-line közvetítéshez

  • nincs internetünk,
  • nincs kameránk,
  • nincs összerakott szoftverünk.

Az úthoz

  • nincs szállásunk foglalva,
  • nincs szponzorunk az utiköltségre,
  • nincs biztosított visszautunk, se repülőn, se autón.

Ami a legszomorúbb

  • nincs adományunk amit vinni szeretnénk.

Itt vannak előttünk az ünnepek, ami miatt az egész ország két hétig be lesz zárva, utána pedig már minden késő lesz.

Ráadásul Zénót másfél hete naponta legalább kétszer hívom, de egyszer sem sikerült vele beszélnem, és egyszer se hívott vissza.

Útlevelek és vízumok

 2008.12.10. 20:56

Hosszú idő után végre tudtam érdemben foglalkozni a futam adminisztrációs részével is.

Ennek keretében elsétáltam a futamirodába és átvettem a vízumokkal visszatért útleveleket, valamint az utazáshoz szükséges csomagot.

Így most már van rajtszámunk, meg szponzori matricák. Ennek mondjuk utánanézek, hogy a WorldGate, és Thuraya matricákat miért is rakjuk ki a kocsira? Benne van a szerződésünkben? Támogatják a futamot? Végülis jelenleg majdhogynem mindegy, hiszen a kocsi felületén rengeteg szponzormatricamentes hely van. Még. Sajnos.

Van hivatalos fellógatós igazolványunk amit nyakba akasztva hordhatunk megmutatva milyen komoly csókák is vagyunk. Tetszik a nyakbaakasztó szíj, a széles puha fajta. Szerencsére mostanában nem kell ilyen dögcédulát munkában hordanom, de ha kéne biztos ezt használnám.

Ami valószínűleg a legfontosabb, az a térkép. Az útvonal afrikai szakaszát lefedő Michelin térkép, ami nélkül jó eséllyel már Tangerben elvesztenénk az utat a lábunk alól. Sivatagban túrázáskor elengedhetetlen, jól szigetel éjszaka, ráadásul kávét is lehet főzni rajta (igaz ezt csak egyszer lehet előadni)!

Közeleg a Karácsony, ilyenkor illene egy kicsit hátradőlni és elgondolkodni azon, hogy mivé is váltunk mostanra? Mit sikerült tíz évvel korábbi elképzeléseinkből megvalósítani? És jó lenne, ha egy kicsit önmagába nézve elgondolkodnánk azon is, hogy most - a ki tudja hanyadik - Világválság közepette, amikor mindenki panaszkodik, hogy egyre rosszabul megy a sora, milyen is lehet az akinek tényleg nem megy olyan jól?

Milyen módon érintheti vajon Mauritániát és Malit ez a válság (már amennyire az én merőben laikus szemem látja)? Hisz az ő gazdaságuk már alapból elég gyenge lábakon áll, jóformán most is főleg belső piacra termelnek. Ezeknek az országoknak a fennmaradásához szükség van arra, hogy a náluk gazdagabb országok folyamatosan támogatást nyújtsanak számukra. Ha ezek a segélyek elmaradnak az országok politikai berendezkedése meginog, és mint a környékükön található országok példája ezt mutatja is ez polgárháborúhoz vezethet.

Sajnos a távoli országok támogatása az első amit hajlamosak a gazdasági megszorítások között szerepeltetni. Hiszen azoknak akik ezekben részesülnek nem ér ide a hangjuk. Miért is kéne a fekete földrészt segélyezni, mikor a szomszéd is kaphatna segélyt?

Arról feledkezünk meg közben, hogy míg a szomszéd segély nélkül azt kockáztatja, hogy lekapcsolják a kábeltévéjét, az afrikaiaknak ez a pénz a szó legszorosabb értelmében az életét jelentheti, hiszen ebből kút, gyógyszer lesz vásárolva.

Ha bárki elgondolkozik ezen, és úgy érzi szeretne tenni valamit azért, hogy több adományt (gyógyszert, tanszereket) tudjunk eljuttatni a Budapest-Bamako 2009-es futamon, keressen meg minket!

Címkék: hellókarácsony

Fejlemények

 2008.12.08. 23:04

Sajnos az utóbbi napokban nem sok minden alakult.

A kocsi még a szerlőnél, a hét végére ígérték, hogy elkészül, amikor még ki kell találnom, hogy hogy lesz lefestve és levizsgáztatva.

Folyik a vadászat a szponzorokra. Sajnos elég gyenge vagyok marketingben, Zénó meg mostanában nem túlzottan ér rá semmire. Nagy reményekkel készítek éppen egy nagyon sokadik anyagot elő amit el próbálok pár gyógyszergyártó és forgalmazó céghez juttatni.

Egyetlen jó hírként csupán annyit tudok felhozni, hogy elkészültek a vízumaink és a passaink, sőt már ha jól értettem a rajtszámaink is, amikért elmegyek még a héten.

Egy pár percre elindítottam a képszerkesztőmet (GIMP), hogy összeüssek valami képecskét ami a jelenlegi érzéseimet fejezi ki.

Költözés a blog.hu-ra

 2008.12.05. 22:26

Az index.hu versenyt hírdetett a legjobb Bamako-s blog címért.

Sajnos az eredeti blogunk nem felel meg a kihívásnak, miszerint csak a blog.hu-n regisztrált blogok vehetnek részt a versenyben, emiatt kénytelen vagyok a blogunkat átköltöztetni ide.

Ez egy hosszú folyamatnak ígérkezik, mivel a blog.hu egy tömegigényeket kielégítő "lebutított" blog motor, míg a mi blogunk egy feltuningolt átalakított blog. Így hiába WordPress alapú mindkét megoldás az eddig megírt cikkek nem hozhatóak egyszerűen át ebbe a rendszerbe.

Így kénytelen vagyok az eddig elkészült cikkeinket egyesével átemelni ide. Ez elfog tartani egy ideig, lévén a blogon már 60 bejegyzés készült.

Sajnos a blog.hu nem tartalmaz olyan bővítményeket amiket használunk, így se galéria, se többnyelvűségi támogatást nem tudunk megoldani.

A legfőbb problémám a galéria hiánya, erre mindenképpen szükség lesz, így kell találnom valamilyen átmeneti megoldást.

--- UPDATE ---

A bejegyzéseket sikerült az üzemeltetőknek importálni. Szerencsére így már "csupán" a következőkre kell megoldást találnom:

  • az eddigi többnyelvű tartalom kiszecskázása
  • valamiféle galéria beillesztése
  • Google map beágyazás

Elég kényelmetlen a <!--more--> tag beillesztése, ami lapzhatóvá tenné a bejegyzéseket. A berakásához át kell kapcsolni forráskód szerkesztéshez beírni és visszakapcsolni. Viszont ez nem látszik a szerkesztőben, így vigyázni kell arra, nehogy véletlen letöröljem. Ez a sima beépített Wordpress editorban természetesen nem okoz gondot.

Ugyanígy kényelmetlen, hogy a "slug"-ok nem szerkeszthetőek, hanem az első mentés után már fixek. Ennek ellenére ez a felületen nem látszik én pedig vagy tízszer próbáltam átnevezni egy postot, hogy normális legyen az URL-je.

Az oldalak és a postok sincsennek úgy szeparálva, mint a normál wordpressben. Emiatt az oldal szerkezetét adó lapok bele vannak keverve a többi bejegyzés közé minden reális szűrő, rendező lehetőség nélkül. Egyszóval fapados az egész.

Címkék: blog wordpress

Ismerkedés más csapatokkal

 2008.12.03. 15:18

Lelkes tervezgetés közben sikerült egy kávézóban meglepnem a teljes Vadludak csapatot és kihasználva a helyzetet gyorsan be is mutatkoztam Nekik.

Volt egy kis elintézendő ügyem egy biztosítási ügynökkel (nem folyt vér), akivel az irodánk alatt levő kávézóban futottam össze. Amint beléptem az ajtón a kedvenc asztalomnál egy nyitott laptopon egy terepjárót pillantottam meg, amit három korombeli férfi vizslatott. Gyorsan lerendeztem a saját ügyemet, és még épp időben kaptam el őket ahhoz, hogy pár szót válthassunk. Nagyon kedvesek voltak, bár ők a versenyben indulnak ezért nem sokat fogunk találkozni az út közben.

Megígérték, hogy lesz náluk vontatókötél, ha szükség lenne rá. Aztán majd húznak mint a Vadludak! :-D

Címkék: csapat

Google page rank

 2008.11.27. 11:37

Pár optimizálási trükkel el sikerült érni, hogy a Google az első tízben hozza ki oldalunkat a "Budapest Bamako 2009", "Bamako 2009" keresésekre.

Remélem az oldal forgalmán is meg fog látszani amint a média aktívabban elkezd foglalkozni az eseménnyel.

Címkék: google blog it wordpress

Szerelés - Autó emelés

 2008.11.26. 11:06

Boda Feri Makláron az első elborzadása után kezelésbe vette Monty-t.
Megállapodásunk szerint elsőként átvizsgálja a jószágot, megnézi milyen alkatrészeket kell beszerezni, és amint olyan dolgot talál ami nem triviálisan beszerezhető/helyettesíthető akkor azonnal szól, hogy utána tudjunk járni. Mivel egy hét után sem kaptam visszajelzést tőle már kezdtem azon aggódni, hogy hozzá sem kezdett a javításhoz.
Tegnap beszéltem Balázzsal aki Egerben néha rá tud nézni a fejleményekre, aki megnyugtatott, hogy minden jó úton halad.

Video streaming Linuxon

 2008.11.12. 18:55

Az online közvetítéshez szükséges felszerelések közé tartozik a webkamera, de éppen ennyire fontos a szoftver is hozzá. A stabilitás és a fölösleges processzorterhelés elkerülése érdekében Linux alapú megoldás tűnik az általunk előnyben részesített megoldásnak.

Vízumok beszerzése

 2008.11.10. 10:47

Elkezdtük a mauritán és mali vízumok beszerzését. Ehhez jópár francia nyelvű formanyomtatványt kell kitölteni és igazolványképeket előállítani.

Autó kiállítás

 2008.11.10. 09:28

A budapestbamako.org fórumain böngészve akadtam rá egy bejegyzésre, amiben olyan résztvevőket keresnek akik részt tudnának venni egy autókiállításon December 12 és 14 között.

Természetesen rögtön jelentkeztem, mert minél többen tudnak rólunk annál nagyobb esély szponzort találni. Leírtam, hogy jelenleg romokban vagyunk, de addigra összekaparjuk a vasat.

Persze igyekeztem népszerűsíteni az oldalainkat is, hogy nőjjön a látogatottságunk. :)

Elektronika lista

 2008.11.06. 08:10

Mivel igen a nyakunkon a futam indulása, igyekszem összeszedni, hogy mik azok az elektronikai dolgok amikre szükségünk lesz a futamhoz.

Rajtszám - 251

 2008.11.05. 09:52

Kiosztásra kerültek a 2009-es rajtszámok. Csapatunk a 251-es számot kapta.

A 251-es számról szóló wikipedia bejegyzésből megtudhatjuk, hogy ez egy prímszám (normál prím, Einsteini prím, Chen prím, Gaussi prím, Sophie Germain prím, sőt sexy prím is). Tehát csapatunk oszthatatlan! Mekkora megkönnyebülés.

A 251 három egymást követő prím összege (79 + 83 + 89) és hét egymást követő prím összege is (23 + 29 + 31 + 37 + 41 + 43 + 47).

251 ezen kívül a legkisebb szám ami három szám köbének az összegeként kétféleképpen is felírható: 251 = 13 + 53 + 53 = 23 + 33 + 63.

Mit meg nem tud az ember az internettől! :)

Szerelés - Első fázis

 2008.11.04. 21:32

Hosszú idő után végre elkészült a karosszéria javítása. Balázs a kocsit Egerből rögtön Maklárra fuvarozta, ahol a szerelő gondos kezei közé kerül.

Illetve fuvarozta volna, ha az akkumulátor nem adta volna fel a küzdelmet. Tehát hirtelen egy új aksit is beszerzett, hiszen a vontatáshoz elvileg nem kell, hogy járjon a motor, de akkor még annyira sem fogna a fék, mint amikor él a szervó.

Sajnos nem lehetek ott, amikor az elsődleges diagnosztikát elvégzik a kocsin, így nem tudom lefotózni a szerelő falfehér arcát amikor rádöbben, mire is vállalkozott. Azt hiszem nem lehetünk elég hálásak nekik, ha nem dobják vissza a munkát.

Képek és további infók később!

Habár a kocsi még csak a karosszériásnál pihen, az ottani szétszedésekor már felhívták rá a figyelmemet, hogy a ahhoz, hogy átmenjen a vizsgán fékekre lesz szükségünk.

Szerencsére a hátsó dobfékekhez majdnem minden alkatrészből van tartalékunk, a négy dobból kettő biztosan felszabályozható lesz, a legjobb fékpofák pedig kaphatnak új bevonatot. Az kézifék bowdenje valószínűleg cserére szorul, amit le kell majd gyártani.

Az igazi kihívást azonban nem is ez, hanem az első tárcsafékek okozzák. Féknyeregből szerencsére van két tartalékunk, így ha azzal gond volna a cseréje nem okoz különösebb problémát. A betétek azonban teljesen megették már a tárcsákat és abból pont nincs tartalékunk. Ezekből tehát mindenképpen újra van szükség.

Természetesen első dolgom a nagy magyar autókereskedéseknél keresgélni. Szerencsére a nagyok tartanak illetve tudnak szállítani megfelelő tárcsákat és betéteket is. Egy apró probléma azonban akad ezzel, nevezetesen az ára. A legolcsóbb helyen is 13.000 forint körül mozgott egy darab tárcsa ára, a hozzá való fékbetét párja pedig körülbelül 7.000 forint lenne. Ez azt jelenti, hogy csak az első fékek javítása 40.000 forintot emésztene fel az amúgy elég szűkre szabott költségvetésből.

Alternatív megoldásra van tehát szükségünk. Angliában amúgy is olcsóbban lehet hozzájutni az alkatrészekhez, meg eleve ott gyártották megnéztem hát az e-bay-en. Új MG Montego-hoz készített sport készleteket találtam azon az áron amin itthon a másodvonalbeli gyártókat megkaphattuk volna. De erre rájönne még a szállítás, így az is elfogadhatatlan. Mivel azonban nem kapkodják el a készleteket alacsony indulóárú liciteket kerestem. Találtam is 10 font induló áron (+20 font szállítás Anglián belül) teljes fékkészletet. Nővérkém licitált nekem és ennyiért el is hozta, illetve fogja hozni, amikor nemsokára hazajön. Mivel a tárcsák közel 10 kilót nyomnak, és ő amúgy bőrönd nélkül jött volna a poggyászdíj lesz a szállítási költségünk.

Csak remélni tudom, hogy nem lesz szükség nagyon speciális Austin alkatrészekre, mert sajnos ez az út nem lesz többször járható.

Címkék: monty fék bamako2009

Sajnos egy kicsit elcsúsztunk a kocsi felkészítésével, így a kocsit csak pár héttel ezelőtt tudtuk elvinni a karosszériáshoz. A karosszériás igen komolyan nekilátott a strukturális elemek hibáinak felderítéséhez, majd miután magához tért az első megdöbbenéséből neki is látott az átrozsdásodott részek kijavításához.

Saját bevallása szerint életében nem látott még ilyen autót. Ezt a rekordot nem csupán az autó ritka típusa, de az oxidáció igen magas foka miatt sikerült a kocsinak beállítania. A vásárláskor már tudtuk, hogy ebben a két dologban az autó gyakorlatilag egyedülálló.

Ránézésre tudtuk, hogy a bal küszöb gyakorlatilag nem létezik, csak egy kis festék ami összetartja a rozsdát, az ajtók sarkai és a hátsó ajtó alsó éle mind javításra szorul. Ehhez hozzájött még pár olyan probléma amiről nem tudtunk. A sárvédőívek közül a bal oldali ív csak minimális javítást igényelt, de a jobb hátsó ívet pótolni kell. Mivel az Austinhoz nem található a piacon javítóelem, egy Golf II javítóív lesz a donor. A padlólemezbe is bele kellett egy jó darabot toldani, mivel az ülés alatt oxidáció miatt jelentősen csökent az anyag strukturális konzisztenciája, magyarul szétrohadt. A küszöb cseréje egészen a bal első futómű mögötti lemezig tartott, mivel ott volt előszőr ép anyag amihez az új elemet hozzá lehetett hegeszteni.

A lökhárítók leszedése azonban sokkal rondább gondokat tárt fel. A hátsó lökhárító alól gyakorlatilag eltűnt az anyag. Oda újra kellett szobrászkodni a lemezeket, persze ezek a leginkább ívelt részek a kocsin.

Egy hét alatt azonban elkészült a kocsi bal oldala és hátsó része! Sajnos azonban ekkor beszólt az anyatermészet és a mestert egy időre az ágyhoz szögezte. Ha minden jól megy így ezen a héten kezd újra a kocsival foglalkozni, és a jobb oldali küszöb valamint ajtók hibáit kijavítja. Közben vet egy pillantást a benzinbetöltő nyílásra is, mivel a környékén komoly rozsdafolyások láthatóak.

Ha ez kész akkor mehetünk a szerelőhöz!

Címkék: monty rozsda bamako2009

Dicső elődeink a sivatagban

 2008.10.15. 21:52

Az interneten kutatva találtam rá egy csapatra, akik még talán a mi küldetésünknél is nagyobb kihívások közepette járták meg a miénkhez hasonló útvonalat.

 

A Budapest-Bamako futam valódi szellemi elődjének inkább az Angliából induló "rat-race"-ek tekinthetőek, mint a Párizs-Dakar versenyek. Ezeknek a futamoknak a szervezői általában kikötik, hogy a résztvevők az autó beszerzésére nem költhetnek 100-150 angol fontnál többet. Gyakran azt is meghatározzák mennyit költhetnek a felszerelésre-felújításra a résztvevők. A célállomáson a kocsikat elárverezik és a befolyt összeget karitatív célra adományozzák.

Ilyen futamokat szerveznek például London-Ulánbátor, London-Tashkent, Plymouth-Dakar vagy akár Plymouth-Bamako viszonylatokban.

Karosszériásnál

 2008.10.03. 09:50

A kocsi karosszériáshoz került, ahol a sokat látott szerelő is igen komolyan megdöbbent, mivel ennyire rossz helyzetre nem számított.

Kicsit rosszul lettem amikor megláttam a képeket, utána jobban megnéztem a képeket, és még inkább rosszul lettem.

Címkék: rozsda

Jelenleg még nem teljesen hivatalos, de együttműködési megállapodást kötöttünk a go2bamako csapattal. Ők a verseny, mi pedig a túra kategóriában indulunk, és a csapataink egyesülése után közösen tudunk fellépni a szponzoráció valamint a médiamegjelenések kapcsán. Így mi leszünk az egyetlen csoport, akiken keresztül mind a túra, mind a verseny kategóriát figyelemmel lehet kísérni.

Az új formáció közös honlapja jelenleg a b2b.secureweb.hu címen érhető el, de a közös arculat még erősen kialakítás alatt van.

Ebben a felállásban már úgy néz ki sokkal ütőképesebb a megjelenésünk, és már több mint egy tucat sajtótermék, elektronikus média, sőt egy televízió is jelezte, hogy számíthatunk a támogatásukra.

Címkék: média csapat

Az Ózd-Bamako Express csapat felajánlott számunkra egy garnitúra téli gumit. Ezzel közelebb kerültünk ahhoz, hogy a kocsit levizsgáztatható állapotba hozzuk. Ezúton is köszönjük!

Az ő felkészülésük a miénknél sokkal jobban áll, gyakorlott rally versenyzők, tudnak navigálni, komoly háttérismeretekkel és szaktudással rendelkeznek a kocsi átalakításával kapcsolatban. Az autójuk egy dízel Opel Omega Caravan, a fő átalakítását gyakorlatilag már elvégezték. Komoly módosításokat végeztek el a felfüggesztésen, hatalmas mennyiségű gázolajat fognak magukkal szállítani.

Egy orvost is visznek magukkal teljes felszereléssel.

Az út során igyekszünk majd a közelükben maradni, hiszen ők lesznek azok, akik értenek ahhoz, hogy a legsúlyosabb problémákat meg tudja oldani. :)

Címkék: csapat támogató

Megérkezett a cserelámpa

 2008.09.20. 19:47

Nővérem segítségével sikerült Angliából eljuttatni számunkra egy jobb első indexet.

A lámpának amúgy véletlenül én tolattam neki motorral, és az öreg műanyag szétrobbant. A sikeresen beszerzett lámpát a fő szakértőnk vizsgálta be és megfelelőnek találta az autóba beépítésre.

Címkék: szerelő alkatrész
süti beállítások módosítása