Budapest-Bamako 2010

Austinnal Bamakoba
Blog
Rólunk
Adományok
Kivánságlista
Szponzorok
Segítőink

Ahogy azt már említettük korábban is aBudapest - Bázakerettyefutam időhiányában részünkről kimaradt. Mivel most amúgy is van időm bóklászgatni a neten, hogy miről is maradtunk le.Na, először is a Budapest Bamako Challenge oldalán van egy rövid kis összefoglaló. Ez a link persze…

Óda Montyhoz

 2008.03.27. 08:13

Uborkaszezon. Az idő vacak. Munka talán túl sok is. És amúgy sem tudnánk kimozdulni az autóval, amíg az atiratás be nem fejeződik. Fáj a szivem, hogy Bázakerettyét ki kell hagyni. De ha már így alakult álljon itt egy rövid kis történet a csapat harmadik, szó szerint oszlopos…

Címkék: monty montego

A hét eseményei

 2008.03.26. 23:09

A 2009-es Budapest-Bamako szervezői bejelentették, hogy az általuk megígért és a részvételi díjba beleszámolt öt csillagos szállások mégsem fognak minket Bamakoban várni. Ezt azzal indokolták, hogy a 2008-as futam résztvevői egymás elől foglalták el a szobákat, illetve…

Project: Ezt nézd meg :)

 2008.03.24. 23:07

Ahogy már az a korábbi Előkészületek valósidejű streaming tudósításokra irományunkban is elhangzott épp azon kisérletezünk, hogyan is lehetne valós időben folyamatos videóközvetítést biztosítani a kocsiból a rally teljes idejére. Csak hogy ne unatkozzunk, mindezt úgy…

Jelenleg azt vizsgáljuk, hogy hogyan tudnánk a túráról végig mind geolokációs adatot, mind streaming  videót sugározni. Azt tervezzük, hogy egy kamerát helyezünk el a szélvédő mögé, lefilmezzük azt, amit mi látunk, tömörítjük, majd a GPS koordinátáinkkal együtt…

Új képek az autóról

 2008.03.18. 23:01

Ahhoz, hogy az autót youngtimerré lehessen minősíteni, és ezzel az idei évben, amikor szinte semmit sem fogjuk ténylegesen használni, spórolhassunk a kötelező biztosításon, kellett pár képet készíteni az autóról.Ehhez végre kipakoltuk a tartalék alkatrészeket az autóból, így…

Címkék: kép

Budapest-Bázakerettye előfutam

 2008.03.07. 22:59

Az út szervezői meghirdették, a Budapest-Bázakerettye előfutamot. Ezek az előfutamok arra szolgálnak, hogy a csapatok egy kicsit megismerkedjenek egymással, a felszerelésükkel, valamint más csapatokkal. Kis gondban vagyunk ezzel kapcsolatban, mert a március vége igencsak közeleg…

süti beállítások módosítása