Budapest-Bamako 2010

Austinnal Bamakoba
Blog
Rólunk
Adományok
Kivánságlista
Szponzorok
Segítőink

Közeleg a Karácsony, ilyenkor illene egy kicsit hátradőlni és elgondolkodni azon, hogy mivé is váltunk mostanra? Mit sikerült tíz évvel korábbi elképzeléseinkből megvalósítani? És jó lenne, ha egy kicsit önmagába nézve elgondolkodnánk azon is, hogy most - a ki tudja hanyadik - Világválság közepette, amikor mindenki panaszkodik, hogy egyre rosszabul megy a sora, milyen is lehet az akinek tényleg nem megy olyan jól?

Milyen módon érintheti vajon Mauritániát és Malit ez a válság (már amennyire az én merőben laikus szemem látja)? Hisz az ő gazdaságuk már alapból elég gyenge lábakon áll, jóformán most is főleg belső piacra termelnek. Ezeknek az országoknak a fennmaradásához szükség van arra, hogy a náluk gazdagabb országok folyamatosan támogatást nyújtsanak számukra. Ha ezek a segélyek elmaradnak az országok politikai berendezkedése meginog, és mint a környékükön található országok példája ezt mutatja is ez polgárháborúhoz vezethet.

Sajnos a távoli országok támogatása az első amit hajlamosak a gazdasági megszorítások között szerepeltetni. Hiszen azoknak akik ezekben részesülnek nem ér ide a hangjuk. Miért is kéne a fekete földrészt segélyezni, mikor a szomszéd is kaphatna segélyt?

Arról feledkezünk meg közben, hogy míg a szomszéd segély nélkül azt kockáztatja, hogy lekapcsolják a kábeltévéjét, az afrikaiaknak ez a pénz a szó legszorosabb értelmében az életét jelentheti, hiszen ebből kút, gyógyszer lesz vásárolva.

Ha bárki elgondolkozik ezen, és úgy érzi szeretne tenni valamit azért, hogy több adományt (gyógyszert, tanszereket) tudjunk eljuttatni a Budapest-Bamako 2009-es futamon, keressen meg minket!

Címkék: hellókarácsony

A bejegyzés trackback címe:

https://austin.blog.hu/api/trackback/id/tr36813996

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása