Budapest-Bamako 2010

Austinnal Bamakoba
Blog
Rólunk
Adományok
Kivánságlista
Szponzorok
Segítőink

Tegnap óta egy kicsit kimaradt a napi jegyzetem, mivel este 8 és 11 között szétfagytam a ház előtt miközben a hőpatront próbáltam édesapám segítségével kioperálni a kocsiból. Sajnos a 19-es csillagkulcs elsőre megforgott a benne levő patronon úgy, hogy eközben körkörösen le is gyalulta azt. Innen minden kisérletünk kudarcba fulladt, se hidegvágóval nem tudtuk megindítani, se a csőfogóval nem fértünk hozzá.

Menet közben lazításképp kicseréltem a termosztátot egy másikra, amit az alkatrészek között kaptunk. Emiatt elfolyt némi víz, de azt majd pótolom.

Mivel az öt percesre tervezett hőpatroncsere több mint három óráig tartott, nem tudtam az Emil által leírtak szerint megvizsgálni a fűtést. Sőt kicsit el is keserített a dolog, ezért nem került lejegyzésre.

Ma viszont végre nekiláttam a homokvas téma körüljárásának.

Nyelvészeti szempontból megközelítve a dolgot a homokvas egy összetett szó, mely két összetevőből a homokból és a vasból áll. Mivel mi tudjuk, hogy a homoknál sokkal szilárdabb a beton, a vasnál pedig az acél így a homokvasunk alapanyagául betonacélt választottunk.

Praktikusan megközelítve a dolgot, nincs a csapatunknak annyi pénze, hogy kész homokvasat vegyen, így a rendelkezésre álló anyagokból kellett összehozni. Nem volt kedvem több órát eltölteni a hóban egy hegesztőtrafó és egy gyorsvágó társaságában, hogy a végén magamat is csak flexel tudjam leszedni a vasról amihez odafagyok. Emiatt már kész vasrácsot kerestem, ami az építkezésről megmaradt 10-es betonacél háló formájában testesül meg. Természetesen a feladatra nem a legalkalmasabb, használatkor figyelni kell, hogy a hegesztés ne legyen terhelve, hiszen az csupán rögzítési célokat szolgál és a merevségét is célszerű egy deszka beiktatásával megnövelni.

A hálót méretre vágtam és a végeket legömbölyítettem, nehogy használatkor kivágják a gumit, vagy a kocsi alá helyezéskor a kezünket. A méretet úgy terveztem, hogy a háló a gyári csomagtartó keretbe illeszkedjék, ahhoz fogjuk rögzíteni, erre jön a két deszkadarab, és a lapát.  Így szükség esetén könnyű elővenni, nincs útban. A tetőre más nem fog kerülni, már csak azért sem, mert teher alatt hajlamos elgörbülni.

Képek holnap.

A bejegyzés trackback címe:

https://austin.blog.hu/api/trackback/id/tr54863378

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása