Budapest-Bamako 2010

Austinnal Bamakoba
Blog
Rólunk
Adományok
Kivánságlista
Szponzorok
Segítőink

Ózd-Bamako Express Maliban

 2009.01.30. 17:02

Ma két órakor jelentkezett Dobos Attila az Ózd Bamako Expressből. Az úton felváltva jelentkezett be a csapat, hogy nehogy azt higgyem már elhagytak valakit az úton.  A kapcsolat sajnos megszakadt, de így is sikerült sok mindent megtudni az utukról.

A tegnapi napon biztonsági okokból sokan haladtak egy konvojban. A  csapat elborzadva látta, hogy annak ellenére, hogy a szervezők az eligazításokon elmondták és az itinerben kifejezetten kiemelték, az egyik kocsiból az út mellett integető gyerekek közé szórtak apró ajándékokat. A gyerekek persze örültek neki, de szánalmas és magalázó volt látni, ahogy a gyerekek egymás hegyén-hátán a porban kotorásznak. Nem beszélve arról, hogy emiatt az útra is többen beszaladtak, ami igen balesetveszélyes helyzeteket eredményezett.

Mauritánia nyomorát máshogy élték meg, mint Mali szegénységét. Bár csak az úton és pár településen volt alkalmuk megfigyeléseket tenni, áthaladás során azt tapasztalták, hogy míg a mauritán oldalon a települések inkább szeméttelepre emlékeztettek, addig  a mali oldalon rendezettebbnek, tisztábbnak tűntek a falvak. (Szerintem a szemét jelentős része a civilizáció mellékterméke, csomagolóanyagok, javítás helyett egyszerűbben eldobható tárgyak, míg az igazi szegénység manapság az ha eldobás helyett a javítgatást, foltozást választják)

A csapat a tegnap estét a szavannán sátorban töltötték, már kellemesebb volt az éjszaka hűvöse, ami a nap közben tapasztalt hőséghez képest nem meglepő. A motoros csapattal verődtek össze éjszaka, ahol így megerősítették a hírt, hogy a tegnapi szerencsére különösebb sérülés nélkül megúszott bukáson kívül a motoros csapat komolyabb veszteségek nélkül eljuthat a célig. Gyönyörű színeket festett a szavannára a naplemente, a képek sajnos nem fogják visszaadni.

Ma a napot az egyik településen dolgozó angol tanárnő iskolájában kezdték, ahol a Kuzin Teammel futottak össze. Rengeteg kisgyerek számára vittek ide tanszereket, a füzeteknek írószereknek kimondhatatlanul örültek az apróságok. A   Már csak 200 kilométer áll előttük, ami egy része, figyelembe véve az utak jellegét lehet, hogy már a holnapi napra marad.

Címkék: hírek túra bamako2009

A bejegyzés trackback címe:

https://austin.blog.hu/api/trackback/id/tr63912735

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása