Budapest-Bamako 2010

Austinnal Bamakoba
Blog
Rólunk
Adományok
Kivánságlista
Szponzorok
Segítőink

A karácsony előtti sikertelen roham után a Központi Okmányiroda bürokratikus szervezete ellen, a mai reggel jobb felszereléssel ismételten nekifutottam az ügyintézésnek. Ezt mintegy az afrikai határátlépésekre edzésképpen is fel lehet fogni. A következő szakaszokon kell ugyanis ilyenkor keresztülverekednie magát az embernek, akit ósdi kocsival áldott meg a szerencse.

  • 10 óra előtt sorban állás az épület előtt, a bejutásért, kb. 50-dik helyről indultam a rohamban mivel 9:45-re érkeztem
  • kapunyitás után feljutás a megfelelő sorszámosztóhoz, gyorsasági szakasz, a helyismeret előnyt jelent, mert akkor nem kell a portást faggatni, hogy merre is kell menni, ezen  a szakaszon kiesnek a mezőnyből azok, akik nem gépjármű ügyet intéznek, így feljutottam a 29.-ik helyre, innen már  eldöntött a sorrend csak a túlélésért kell küzdeni,
  • az első türelmi szakasz a jegykiadás, mivel kevés ügyintéző van, limitált számú jegyet adnak ki, amint az elfogy engednek be újabb embereket. Az első tízbe nem fértem bele, de a második körben bejutottam a jegyesek irigyelt táborába. Ez azért sikerült így, mert a többjárműves embereket átirányították előlünk, így egy rövidebb sorba kerültem.
  • a második türelmi szakasz már nem kötöttfogású sorban álló, hanem szabadon választott várakozási formában tölthető el, én a kávézós telefonálós verziót választottam közben csevegve a sorstársaimmal,
  • 11:50 körül kerültem sorra, egy igen stresszes adminisztrátor hölgyhöz, aki majdnem elzavart a kupac papírommal. Az ilyen alkalmakra tartogatott "nem én szartam a nadrágomba" arcommal és karizmámmal (megdobtam a kritikus értéket) sikerült megváltoztatni és átváltott szívélyes üzemmódba. Pillanatok alatt elintézte és kitöltötte a papírokat, és átadta a belépőt a harmadik türelmi szakaszra.
  • A harmadik türelmi szakasz belépője két befizetni való csekk volt, amivel lefutottam az épület postájába, ekkor már 12:03 volt, így pont két versenyzőbe futottam bele akiket 12:01-kor már feltartoztatott a rettegett "Ebédidő" tábla. A postások hallhatóan dolgoztak bent, gondolom az év végi zárást csinálták. 12:20-kor bezárták a hivatalt és elsiettek. Ez volt a pszichológiai próba, sok edzett férfi szemében könnyek jelentek meg, hiszen ha még csak most mennek ebédelni akkor az legalább fél óra! Ennek ellenére 12:27-kor ismét megjelentek, kinyitották az ajtót és 12:30-kor már a csekkel futottam visszafelé a lépcsőn a hivatalba.
  • ...ahol az "Ebédidő" felirat remegtette meg a térdem. Az ügyintézőm azonban pillanatok múlva kikukkantott, hogy visszaértem-e? És befutottam a célba!!!

Kezemben a gyönyörű ropogós forgalmi 2010. decemberéig! Már szinte sajnálom, hogy másfél hónap múlva a kocsi ki lesz vonva forgalomból.

A bejegyzés trackback címe:

https://austin.blog.hu/api/trackback/id/tr21846899

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MCG FILMS TEAM 2008.12.29. 19:35:22

Üdv!

Úgy látom a közösségi blogot mi uraljuk :-)
Más nem nagyon ír:-(

Nem baj, majd csak kedvet kapnak.

Sok sikert a versenyhez is!
macGyver
süti beállítások módosítása