Mivel a múlt héten kihagytuk a Budapest-Bázakerettye előfutamot, úgy döntöttünk, hogy ezen a héten megkíséreljük magánúton pótolni azt. Az eredeti útvonalat szeretnénk bejárni, és megpróbálunk ehhez egy, az eredeti versenyen használt itinert, vagy GPS tracklogot szerezni.
Indulás a jelenlegi tervek szerint Zuglóból, szombat délután 2 körül. Bárkit aki hozzánk hasonlóan lemaradt a futamról, szívesen várunk! Aki szeretne csatlakozni adjon megjegyzést elérhetőségeiddel ehhez a bejegyzéshez!
Egy alternatív útvonalat is terveztem a GoogleMaps-en feltüntetett alsóbbrendű utak használatával a számomra mindig is viccesnek tartott nevű Babosdöbrétére.
Frissítés:
Zénóval abban állapodtunk meg, hogy korábban indulunk, mint az eredetileg tervezett 4 óra. Nem Bázakerettyére megyünk, mivel eredetileg is túra kategóriában szerettünk volna indulni, és az eredeti útvonalról a korábbi résztvevők azt írták, hogy az nem is lenne járható a sima elsőkerekes kocsinkkal, és pláne nem akarjuk összeakasztani a bajszunkat a szervezőkkel (a leírásokból és a reakciókból úgy vettük észre, páran igen sértődékenyek a futamokon résztvevők között)
Ehelyett megállapodtunk abban, hogy az alternatív Budapest-Babosdöbréte útvonalat célozzuk meg, kizárólag alsóbbrendű utakon. Ez, a mai útviszonyokat figyelembe véve, egy közepes harmadik világbeli túrának felel meg. Első körben még csak az összeszokást akarjuk elérni, navigáció gyakorlását, meg egy kis utazást. Az utunk fő célja a környékbeli hülye településnevek fotózása.