Budapest-Bamako 2010

Austinnal Bamakoba
Blog
Rólunk
Adományok
Kivánságlista
Szponzorok
Segítőink

Szerelés - radiátor, kürt

 2009.01.02. 17:31

Ma Egerben megpiszkáltuk Balázs sógorral a kocsit. Eredetileg az ő Aviáját akartuk működésre bírni, mert a nagy hidegben befagyott a légfékrendszere. Sajnos az akkumulátora lemerült, így a fékrendszer hőlégfúvós melegítéséről letettünk.

De ha már jól beöltöztünk megvizsgáltuk az Austin fűtését is. Sajnos igen kellemetlen konklúzióra jutottunk. Elfogyott a hűtőfolyadék a túlfolyótartályból, emiatt nem jutott a radiátorhoz a meleg víz. Mondhatnánk sebaj, kicsit utántöltünk és kész. Ez nem ilyen egyszerű persze, hiszen két hete lett feltöltve a rendszer. Ennyi idő alatt nem szabad elfogynia a víznek. Összekötve a pontokat, miszerint indításkor ködösítjük a hátunk mögött levőket, elfogyott a hűtővíz, csak egy dolgot vetített előre. Hengerfejes a kocsi és még csak szivárog. Az olajpálcán látszik is némi víz, de az olaj nem fehéredett ki, tehát akár kondenzvíz is lehet.

Nem örülök. :-(

KürtökUtántöltöttük a vizet és egy kicsit megjárattuk a kocsit, hogy valóban ez okozza-e a fűtési kihagyást. Ennek keretében elmentünk Balázs nagymamájához, ahol jelenleg a tartalék motorunk van raktározva. (Elképzelhető, hogy beépítésre vár?) A kocsi így sem akart melegíteni, tehát akár a termosztáttal is lehet valami gond.

Mivel ott volt a kocsihoz kapott "tartalék" kürt, "egy próbát megér" alapon rádugtuk a kürt saruját és megnyomtam a gombot. Egy gyanútlan járókelő szívrohamot kapott és nekitántorodott a házfalnak, de én is megrettentem egy pillanatra. A képen hátul látható a kocsi eredeti kürtje, míg az előtérben az "új" kürt. Magyarországon készült, tehát valószínűleg Ikarushoz, vagy valami kisebb nehézgéphez készülhetett. (Megfejtéseket megjegyzésbe kérek!) Kisebb átalakításokat végeztünk a felfogatáson flex, kalapács és csőfogó segítségével. Így most közel az eredeti helyére sikerült visszaépíteni.

Tehát ma is bekerült a listánkba egy kisebb pipa, de bekerült egy hatalmas kérdőjel.

A bejegyzés trackback címe:

https://austin.blog.hu/api/trackback/id/tr15853646

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása