Budapest-Bamako 2010

Austinnal Bamakoba
Blog
Rólunk
Adományok
Kivánságlista
Szponzorok
Segítőink

CB rádiók az e-bay-en

 2008.09.18. 11:32

Mivel a futam kötelező kelléke a CB adóvevő, amivel jelenleg nem rendelkezünk nekiláttam, hogy az e-bay-en keressek egy megfelelőt. 

A magyarországi szállítás magas költsége miatt az angol piacot próbáltam feltérképezni, hogy nővérem közreműködésével tudjak beszerezni egy megfizethető árú készüléket.

Meglepően olcsó készülékeket találtam kint, magyar forintba átszámolva 2-3000-ért már majdnem új  40 csatornás készülékeket szórnak ki a piacra. Hirtelen óvatossá váltam, mert nem lehet ilyen szerencsém, így kicsit utánaolvastam a technikának.

A CB készülékekről kellő mennyiségű anyagot találtam a wikipedia-n amit áttanulmányoztam. Mint az kiderült a CB amerikából terjedt át Európába, azonban az angolok nem angolok lennének, ha azt módosítás nélkül átvették volna. Emiatt az USA 40 kiosztott csatornája, ami kiosztást az EU is átvett CEPT néven, nem egyezik meg az angol csatornakiosztással. Így azok a készülékek amik Angliában 40 csatornásak NEM fognak működni a magyar kiosztással. Azóta az angolok is átvették az EU csatornákat, így náluk már 80 csatornás készülékek kaphatóak.

Így tehát csak olyan készülék jöhet szóba, ami 40+40 csatornás, vagy kifejezetten a CEPT 40 csatornákat támogatják. Értelemszerűen ezek a készülékek jóval újabbak és emiatt többe is kerülnek.

Keresni fogunk egy taxitársaságot, hogy támogasson minket a szükséges rádiótechnikával.

Címkék: e bay cb rádió

A bejegyzés trackback címe:

https://austin.blog.hu/api/trackback/id/tr35807557

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása