Budapest-Bamako 2010

Austinnal Bamakoba
Blog
Rólunk
Adományok
Kivánságlista
Szponzorok
Segítőink

Mivel az eredeti bejegyzést senki nem erősítette meg, mindkét felet megkeresem addig a bejegyzést eltávolítom és csak az eredménylistát hagyom meg!

Megjelent a fórumon a verseny Salam Hotelben kifüggesztett hivatalos(?) teljes(?) vég(?)eredménye, sakal tollából:

A vegeredmény Bamakóban a Salam Hotelben van közszemlélre téve. Én lefényképeztem, de nem találom az átjátszó kábelt, ezért bepotyogtem ide. Ezért bocs az ömlesztett kicsit átláthatatlan minosegert. 88. helytõl én adtam helyezési számot a negatív pontszámmal végzett csapatoknak. Az eredetiben a 85. az utolsó kiírt helyezési szám.

A listát tanulmányozva feltuno, hogy néhány helyezési szám többször szerepel (holtversenynel, de nem az összesnél), de utana nem ugrik a sorszam. Hát ennyit a versenybírók matematikai képeségeirõl. Vajon mennyi hiba lehet a pontszámokban??

Remélem elöbb utóbb felkerül a honlapra a részletes végeredmény, csapatonként, naponként és feladatonként lebontva. Valamint az is, hogy kitõl vontak le pontokat, mennyit és miért. Valamint melyik csapat óvott, miért, és ezek közül mit fogadtak el, és mit nem és miért igen, és miért nem.
Melyik csapat kapott plusz pontokat és mennyit (sajtó, "madárember" stb...) és milyen indokkal.

1.  17 csapat   733pont
2.  61             718
3.  1               710
4.  13             691
5. 11             688
6.  2              687
7. 31              680
8. 20             663
9. 4              660
10.  59        659 

11. 63     655
12 . 108      643
13. 118      641
14. 3     629
15 111  627
16   119 626
17  109   623
17  110   623
18 113    612
19 106   605
20    58    589
21    7     587
22    43    583
23    14    581
24    79    568
25    112    550
26   26  500
27  55   493
28  89   490
29  44   463
30  71   463
31  41  455
32 78  442
33 77  437
34 76  413
35  91  411
36  99  406
37  15  404
38  65  395
39 82  393
40 73 372
41 39 364
42 22 363
43 37 362
44  88 362
45 64  353
46 49 343
47  72  326
48  81  311
49  97  305
50  92  295
51  83  255
52  74  252
53  34  243
54  28  238
55  27  237
56  62   236
57  52  234
58  29  227
59  90  193
60  130  190
61   66   178
62  135  172
63  117 160
64  12  132
65  86  132
66  51  125
67 38   114
68  121  103
69  35  91
70 87 88
71  84 79
72  57  75
73  107  72
74  45  68
75  94  33
75   120  33
76  36  28
77  77  23
77  48  23
78  40  23
79  70  9
80  32  8
81  56  8
82  93  8
83  98  8
84  15  8
85  50  2
      132 0
     34    0
88. 103 csapat -8 pont
89. 102          -17
90.  46           -47
91. 131          -50
92.  67           -99
93.  16           -242
94.  60.          -285
95. 104          -315
96-107   10        -330
             21
             30
             33
             53
             68
             69
             95
            101
            105
            122

 

A bejegyzés trackback címe:

https://austin.blog.hu/api/trackback/id/tr40918215

Trackbackek, pingbackek:

Pingback: Kitalált(?) verekedés az eredményhirdetésen | Budapest-Bamako 2009 2009.02.02. 22:29:48

[...]hiszek benne, hogy a futam fontos humanitárius missziót teljesít. Az említett cikkről letiltom a további kommentezést és megkérem a bamako2009.blog.hu szerkesztőit,[...]

wiener 2009.02.02. 16:06:23

ujabb orszag ahova johirunket vittetek, koszonjuk!

Káposztakukac 2009.02.02. 16:16:04

@wiener: gondolom v. gézára gondolsz.

ostván 2009.02.02. 16:22:03

Úgy tűnik, az esemény túlnőtte az amatőr szervezés szintjét.

Spacedevil 2009.02.02. 16:25:55

Nem a szervezőt akarom védeni, mert nem látszik innen a helyzet..de..

Én részt vettem az előző két Bamakón, ugyan ez volt a helyzet.
A helyi Kempinsky szálloda beszedte a pénzt majd kiadta a szobát bárkinek aki beesett. Elég nehéz 2 hét nem alvás-nem fürdés után szembesülni egy ilyen szituációval.

Igen ez Afrika... az 5 csillagos szállodában is simán előfordul, hogy kiadják a befizetett szobádat másnak.Nem feltétlenül a szervezők tehetnek róla. De ha hazajönnek és elmondják majd kiderül mi is volt igazából...

attila88787 2009.02.02. 16:27:12

én csak gratulálni szeretnék a résztvevőknek! büszke vagyok rátok amiért ilyen (szerintem számunkra elképzelhetettlenül) kalandos és veszélyes kiránduláson résztvettetek és olyan helyre is eljutottatok magyarként ahova még nagyon nagyon kevesen!

jójó.. most ez nagyon nyálas, tudom.. de tényleg gratulálok! :)

a szervezéshez nem tudok hozzászólni, szerintem csak a résztvevők tudnak érdemben állástfoglalni..

NickNickNick · http://nemzetiagyhalal.blog.hu/ 2009.02.02. 16:27:30

pontosítanék, a jelekből úgy tűnik, az esemény nem lépte át az amatőr szervezés szintjét =))

rexter 2009.02.02. 16:34:53

istenem de szeretnem ha nekem is ilyen k nagy gondjaim lennenek h mi a feszkes f*szt csinaljak egy buli autoverseny utan az 5 csillagos szalloda halljaban.

telirium · http://bamako.secureweb.hu 2009.02.02. 16:38:49

@pókerandi: @Spacedevil: Igyekeztem a résztvevőket idézni.
Én személy szerint a jövő évi futamon részt szeretnék venni, és inkább a személyes tapasztalataim alapján formálnék véleményt. Azok a csapatok akiknek az útját végig követtem és akiknek megbízok a véleményében sem túl hízelgően nyilatkoztak. Igaz a hírek futam egyes résztvevői is hagytak maguk után némi kívánnivalót...
Nem értem miért nem itthon tartják az eredményhirdetést.

Spacedevil 2009.02.02. 16:45:23

Rexter!

Nem is kell semmit csinálnod hozzá, csak végig menni a Budapest-Bamakón...
2 hét nem alvás és közel 9000km...
Hidd el, tudnád mit csinálj. : )

Spacedevil 2009.02.02. 16:47:03

Telirium!

Én abban a "szerencsés" helyzetben vagyok, hogy mindkét fél nagyon jó barátom... : (

Itthonmaradt 2009.02.02. 16:54:40

Én is 2X végigcsináltam. Egyszer sem terepjáróval, de végigszopva az utat. Azért mentem. Tudtam, hová megyek és helyén tudtam kezelni a dolgokat. A szopásokat is, az átveréseket is.

Aki nem tudja, hogy hová készül, azt érheti meglepetés.
Ez Afrika. Itt semmi sem úgy működik, mint otthon. Foglalsz egy szobát az jó eséllyel nincs meg. Ülsz egy étteremben, kérsz egy kólát és a pincér lefekszik hátul aludni. Eladsz egy autót de a vevő sosem érkezik meg a pénzzel, mert más dolga akadt.

Orditozol, fenyegetőzöl, habzó szájjal rohangálsz fel-alá? Azt is lehet.

((Csak dupla zárójelben merem megjegyezni meg: a fenti események tavaly is előfordultak és kizárólag a magyar versenyzők kurvaanyáztak fennhangon. Vajh, miért...?))

diktatorikus kleptokrácia 2009.02.02. 16:56:31

nem hazudtolták meg magukat messziföldön sem agyarjaink. köszönjük, hálásak vagyunk, hogy yó hírünket vittétek messziföldre.
botrány, nem csak a kinti szervezők szervezetlensége miatt, hanem abszurdisztán diszagyarjai miatt is. szánalmas.
amíg valaki nem írja le objektíven, hogy mi és miért és hogyan történt, nem tudok másként reagálni a történtekre

Itthonmaradt 2009.02.02. 16:58:31

@Rexter: tökéletesen igazad van. Ez a buli k.sokba kerül az átlagembernek és nem azzal kellene foglalkoznia, hogy hol a szobája, ami benne volt a nevezési dijban (a teljes útiköltségének mintegy 1%-át kitevő összeg), hanem azt kellene mondania, jóvanbazmeg, ez is afrika, keressünk egy másik helyet és verjünk be pár sört a megérkezésre. De nem, nálunk ez nem megy. Elvi kérdés mindenek felett.

bedoboember 2009.02.02. 17:10:13

Akkor ezek szerint teljesen rendben van, hogy nem kapják meg a kifizetett szobáikat? Maradtak volna csöndben? Hát asszameg én is felvertem volna a sátram!
Magyar vagy nem magyar, ennek semmihez semmi köze.

telirium · http://bamako.secureweb.hu 2009.02.02. 17:12:24

@Itthonmaradt: Ha az előző bejegyzésem elolvasod, akkor tudhatnád, hogy a szállást a nevezési díjból idén (már a nevezési díj befizetése után) kitörölte a szervezőség.
A szállásfoglalást a futam előtt a szervezők nagyon forszírozták, és rajtuk keresztül lett befizetve a foglalási díj. Ez kb. 200 EUR tesz ki fejenként.
Ez persze elhanyagolható összeg egy komoly csapatnál, de azok a low-budget csapatok között akik a versenyben azért indultak, mert a túra már megtelt ez sokat számít.
Aki ezt az összeget amúgy nem sokallja, annak szívesen megadom a bankszámlaszámomat és befizetheti adományként a jövő évi indulásom támogatására!

Gerolsteiner 2009.02.02. 17:18:43

@Spacedevil: Ha már korábban is gond volt a szállással, akkor talán a szervezőknek nem kellett volna erőltetni a foglalást...

aquade 2009.02.02. 17:19:32

tavaly voltam, a szervezés kritikán aluli, különösen verseny kategóriában
szállodai szobák elkavarása rendszeres, mindig nekik áll feljebb, megmagyarázzák ha éppen szóba akarnak állni veled, de általában nem akarnak, ha igen, fossák a hülyeséget
ritka unszimpatikus banda, mégis megéri egyszer, mert különben el sem jutsz oda ennyi vicces magyarral,
az utazás nagy élmény, határozottan nem a szervezők miatt, de nélkülük persze csak a kocsmában ülnénk idehaza
minimum egy saller megérdemelt volt,
mentős csapat különben kiváló

Spacedevil 2009.02.02. 17:24:21

@Gerolsteiner: igazad van de valószínűleg a szálloda hibázott, mint az előző 2 futamon is.

Én voltam egyszer a 2007,2008 Bamakón kívül is egy kört, akkor is kiadták a lefoglalt szobámat a Hotel Salaam-ben pedig nem is volt ott 600 fő Bamakós.

ladislaus 2009.02.02. 17:32:06

a sok milliomos csemete szorakozik bamako rallyval.
aludj satorban vazze...

Itthonmaradt 2009.02.02. 17:44:42

@telirium: tisztában vagyok vele, ismerem a részleteket. A post nem erről szól, de lehet, hogy félreérthető volt. A szervezők senki fejéhez nem tartottak fegyvert, hogy menjen a Kepminskibe vagy a Saalembe. Ha valaki utánanézett, tudta, hogy minden évben probléma van hol ezzel, hol azzal. Sem tavaly, sem idén nem foglaltunk 5* szállást, vannak nagyon tuti kis szállodák Bamakóban trópusi kerttel, medencével, ötödáron.
A szervezők által javasol utazási iroda (repjegy haza) árainak feléből is haza lehet repülni. Az sem kötelező, csak azért, mert őket ajánlották. Józan ész, google, miegymás.

Alternative be lehet fizetni Tunéziába társasutazásra. Ott minden simán megy, mint tudjuk.

Félreértés ne essék, megértem a csalódottságot és a felháborodást, arra próbáltam rávilágitani, hogy német precizitást nem érdemes várni ezen a helyen, még akkor sem, ha ezt igérik. Ez van.

Egyébként a mezőnyben található suttyó gyökér honfitársainkról oldalakat tudnék irni, de minek?

@Aquade: "minimum egy saller megérdemelt volt" - no comment. Gondolom a hotdogosnak is behúzol egyet, ha nem izlik a virsli, vagy túl kevés a mustár.

benkoo 2009.02.02. 17:57:03

drága magyarok nem lehetne hogy egyszer végre ha bunyó van ne egymást verjük? mi lenne ha végre egyszer az idegeneket vernénk. miért kell nekünk mindig egymást gyilkolni? az egész szállodát szét kellett volna verni elsőnek ha nem sikerül velünk dűlőre jutni és utánna leülni és megbeszélni egymással a dolgokat.

Kisvárosi Fojtogató 2009.02.02. 17:57:09

@ladislaus: Igaza van. A sok millás kimegy 2-3 hétre mert kurvára ráér, nem kell itthon szívnia havi 70-80 ezerért napi 8-10 órát. Aztán meg azért sír, mert nem tud nincs meg a szobája és nem tud letusolni: Ő egy igazi hős, egy igazi HŐS.

telirium · http://bamako.secureweb.hu 2009.02.02. 18:01:36

@Itthonmaradt: Sőt, a vízumokat is el lehet féláron intézni a határon. (Az említett szállás elérhetőségét átküldhetnéd, jövőre jól jöhet!) Az eddigi - ingyenes szállás miatt értelemszerűen telítődött - szálloda helyett, szerintem a szervezők és résztvevők is úgy gondolták, hogy jobban fog működni az előrefoglalásos rendszer. Ez nem jött be, de ebben az esetben a szervezőknek intézkedni kellett volna a foglalás legalább részleges visszatérítéséről.

Én leginkább a szervezők (pont egy országos hírű rádiós a fő szervező) oldaláról hiányolom a kommunikációt, amit mind a helyszínen, mind itthon jobban meg kellett volna szervezni. A verseny állásáról csak egy igen gyenge fórumon lehet néha utalásokat kapni, de azt is a csapatoktól.

A díjátadót szerintem ezért lenne jobb áthelyezni itthonra, mert akkor nem csak az indulásnak lenne publicitása, de a célba érésnek is. (Tudom a külföldi résztvevők miatt ez nem biztos, hogy olyan jó ötlet.) Mellesleg egy pár nap alatt, amíg a csapatok hazaérnek, egy korrekt versenyjegyzőkönyvet lehetne előállítani.

telirium · http://bamako.secureweb.hu 2009.02.02. 18:10:11

@erizo: Sok résztvevőt nem vet fel a pénz, hanem élete legnagyobb kalandjára spórol, kéreget össze egy futamravalót. Eközben pont ezek a csapatok töltik meg a kamiont adományokkal.

DB Team 2009.02.02. 18:16:27

Az ember akkor jár jól, ha úgy utazik ki Afrikába, hogy az ég-világon semmire nem számít (max. arra, hogy: "buliiii lesz!!"), ugye ITTHONMARADT? Mi már csak megtanultuk ezt ;)

Apropó: ha hazaért a busz-legénység és leányság, megnézzük a nagy járművet??

P. (aki nem milliós bérből és fizetésből él, mégis megjárta)

lifelike 2009.02.02. 18:17:11

bazmeg
nektek nem mondta senki indulas elott hogy ez a bamako afrikaban van? ott ez igy megy, pont leszarjak hogy te mit fizettel be elore :D
a sok kis kenyes pocs azt hitte ez valami luxus szafari lesz :D
megerdemli mind
villamgeza 4 president!

ave 2009.02.02. 18:24:18

Hat a szallodaban kempingezok tenyleg remek hirunket keltik a messzi Afrikaban. Tenyleg gratulalok, ez kell!!!!

Itthonmaradt 2009.02.02. 18:29:43

@telirium: persze, adj egy emailcimet és átküldöm.

Nem akarok okoskodni, de ha a vizumokat a határokon intézné a nép, akkor még mindig ott állnának. Abba, hogy ott mi lenne bele sem érdemes gondolni.
És tudod mit, ott is sopánkodnak és kurvaanyáznak hazánkfiai. A legtöbben annyi élelmesség nincs, hogy megkérdezze, mi az áthaladás menete, csak kurvaanyázik, hogy nem megy, koszos, lusta arabok/négerek (cit.), kurva afrika. Leelőzi a másikat a határra váró sorban, furakszik, de olyan csökött, hogy nem tudja, nem az ér át legelőször, aki legelöl áll, hanem az, aki hamarabb elintézi a papirmunkát. Nekik semmi sem jó.

Ha kaptak volna szállodai szobát, akkor azért anyáznának, mert van egy folt a szőnyegen, vagy húznák a szájukat, mert a szervezők nem adtak a medence partján szendvicset. Most azt hiszed viccelek? EZ MEGTÖRTÉNT!

A szervezők valóban kommunikálhatnának jobban, ez tény. De ha majd arra jársz (kivánom neked), akor megtapasztalod mit jelent kommunikálni arrafelé.

A sok nagyokosnak azt javaslom, hogy egyszer próbáljon megszervezni egy ilyen eseményt (vessünk egy pillantást a nevezési dijakra és keresgéljünk hasonló futamokat a neten, majd hasonlitsuk össze), akkor mindenki csöndben lenne.

@erito: meglepődnél, hány ember van kint, aki nem sokmillás. Mellesleg van aki hosszú éveket tanul azért, hogy ne 80-ból kellen megélnie. De ez más téma, mindenki a maga szerencséjének kovácsa - mint az közismert.

z 2009.02.02. 18:45:13

aki azzal jön, hogy a milyen híre kelt ott a magyaroknak emiatt az húzza már ki a seggét a fejéből és gondolkodjon már

nem bántottak senkit, csak kifizettek egy valag pénzt és kifejezték a nemtetszésüket amiért leszarták őket, ennyi volt, az ottaniak majd biztos ez alapján ítélnek meg egy országot amiről azt se tudják, hol van

magyar, nem magyar, mi van akkor ha valaki magyar? vagy szlovák vagy francia vagy német vagy kínai? ezzel a logikátokkal ha nekem van egy éttermem és idejön bele egy francia, majd foghegyről elküldöm ha pincérért integet, a kávéjába beleköpök és kifizettetek vele kettőt és ha ott akar nekem maradni amíg kiér a rendőr meg győzköd, kidobom
aztán otthon majd gondolom jól lecseszik ,hogy mit vártál, ez magyarország, gratulálok hülyegyerek, át kellett volna menned egy másik helyre, úgy is olcsó hely, így meg rossz hírünket kelted
ébresztő, agyatlanok

tóbiás · http://poorn.hu 2009.02.02. 18:45:45

Csak ide vetődtem, és beleolvastam, de vicces, hogy nem csak a kinti brigád ölte egymást, de már ti is itt a blogon...

hoseman 2009.02.02. 18:52:43

Sziasztok! Most találtam erre a blogra...megmondaná valaki hogy mi a véreres lófasz ez a bamakó rajje??...ez valami új dolog?

z 2009.02.02. 18:57:13

google a barátod

sirrobin 2009.02.02. 19:18:19

Szerintem jól csinálták hazánk fiai! Megmutatták Afrikának mi az a civil kurázsi!
www.youtube.com/watch?v=djrX_KXD1KY

Ghunner 2009.02.02. 19:21:54

A hallban sátrazókat teljesen megértem, vicces ötletes akció volt. Villám Géza kirohanása és parasztkodása a mocskosság csúcsa. Egy primitív fasz.

Nade olcsó húsnak olcsó a leve.

GYUSZI BACSI · http://www.fizetesem.com 2009.02.02. 19:23:32

én meg azt nem értem, hogy a VG miért ütötte meg qrvanyázta azokat, akik amúgy sem kapták meg ami ki volt nekik fizetve

sflgsdfklhglsdkfhgklésdh 2009.02.02. 19:33:24

há értitek,véulis az is jogos,hogy kussoljanak az indulók, mert ha már bevállalták,akkor most is aludhattak volna sátorban.

de az is elfogadható, hogy 2 hét szopás után szerettek volna lefekudni és zuhanyozni,főleg h afrikában tényleg elég furán mennek a dolgok,és k*rvára unhatták már ezt az negro mentalitást,és most borult a bili :)

amugy meg ez a v.géza tipikusan az az ember aki miatt nem szeretik a zsidókat..

az a beszólása még abban a hulye feltaláós musorban az egyik versenyzőnek h "Menjen távolabb,ne zavarja a személyes terem"
:D
na ott irtam le az embert

verghaust (törölt) 2009.02.02. 19:38:14

mi lenne, ha jovore Mogadishu-ig mennetek?

sish 2009.02.02. 19:48:19

ha ez megszokott dolog afrikában, hogy simán kiadják másnak a lefoglalt szobát, akkor miért kellett lefoglalni. máskor spontán odamenni és a már lefoglalt szobát kivenni:)
ja egyébként nálam lehet a jövőévi kocsikázásra szállást előjegyeztetni:)

bepe2 2009.02.02. 19:52:30

A villám általában becsap.:)

csakazértse 2009.02.02. 20:10:10

Lehet még jelentkezni az ilyen szállodahallban sátorozós túrára?
A kocsizás nem érdekel, csak a sátortábor.

telirium · http://bamako.secureweb.hu 2009.02.02. 20:11:09

@Itthonmaradt: A vízumokkal kapcsolatban teljesen igazad van, bár amennyi időt elvesz a ki-beléptetés alapból, lehet, hogy fel se tűnik az a plusz pár óra. :)

A szobafoglalási mizériát már előre sejtettem, a korábbi évek visszajelzései miatt. A "jól szituált" versenyzők kevésbé kulturált megnyilvánulásain sem lepődtem meg.

Én belefolytam pár rendezvény szervezésébe, így nagyjából fel tudom mérni, hogy hatalmas munka egy ekkora és ilyen sokrétű út összehozása. Mindig vannak a kilógó emberek akik bekavarnak és akiknek "az édes szar is keserű". Erre viszont egy profi szervezőgárdának fel kell készülnie és le kell tudnia kezelni. Tudom úgy, hogy ők is a futam nehezebb szakaszán haladnak ez igen komoly kihívás. Abba nem mennék bele, hogy mindezt miért csinálják, mert erről megoszlanak a vélemények. Én pedig, ha eljutok, akkor szeretném, ha nem lenne előre leadva a határon a rendszámom, mint persona non-grata. :)

@mindenki: Érdekes amúgy, hogy az egész blogomon erre a bejegyzésre, több komment jött, mint összesen a 100-nál több cikkre.

Itt ismét leszögezem, hogy a bejegyzés nem az én véleményemet tükrözi, csupán összeszedtem az összes erről szóló hírt ami elérhető volt.

Elhatároztam, hogy a teljesen ide nem illő hozzászólásokat (nyelvészkedést) moderálom csak ki, ezért a hozzászólások színvonala miatt elnézést kérek az olvasóktól! Ha elkezdenek eldurvulni a hozzászólások, akkor letiltom.

vrossi 2009.02.02. 20:13:39

a villám egy köcs@g bezsebelte a pinzt azt szeva mint a palik pont

mrkc07 · http://onlinemaps.co.cc/ 2009.02.02. 20:13:49

A jövô évi verseny mottója: Sátorral Afrikába

peca1000 2009.02.02. 20:23:39

Szét kellett volna verni a szállodát, a személyzetet, és a szervezőket. Addig kellett volna ütni őket, míg visszaadják a pénzt. Egyiptomba nem akart jegyet adni a jegykezelő a piramisok megtekintésére, mondván elfogyott. Ha 2x annyit fizetek rögtön tud adni.Leüvöltöttem a jegykezelő fejét, és megfenyegettem hogy agyonverem, ha nem ad normál áron. Adott..

Itthonmaradt 2009.02.02. 20:40:29

z: tény - a suttyóparazst akkor is suttyóparaszt, ha magyar, ha francia, ha kinai.
Ebben az esetben sajnos a magyar a suttyóparaszt (most nem a szállodai sátrazókra gondolok) és igen, valóban, EZ alapján itélnek az emberek, mert az ember, mint faj ilyen.
Mint ahogy te is azt mondhatod, ha mindig togóiak lépnek a lábadra a hetes buszon, hogy a köcsög togóiak nem tanultak meg közlekedni. Az angol focidrukker meg alkoholista állat. Az ukrán csajok 20 év alatt meg mind kurvák. Igy általánositva.

Nekem rengetegszer égett a pofám látván, hogy viselkednek honfitársaink, csak azért, mert úgy érzik, ha nem otthon vannak, megtehetik. Pedig magyarként sokkal szivesebben lennék büszke arra, hogy az vagyok.

Az összehasonlitás (részemről, és sok hasonló eseményt összevetve) a magyar kotra "lajtántúli" résztvevőkre vonatkozott. És hidd el, én is jobban szeretném, ha nem lenne igazam. De a tények makacs dolgok.

@telirium: azért jött ennyi komment, mert az Index cimoldalán volt, nem kérdés.

Én is belefolytam szokásommal eltérően, de már megbántam.
Akárcsak minden egyéb témában a levespor összetevőitől a mitokondriumok működéséig mindenki kib... jólinformált és kurvára okos, de legfőképp simán aláz/anyáz valakit, akit nem is ismer és fogalma sincs arról, hogy mi is történt innen 8ezer kilométerre. És még úgy is gondolja, hogy igaza van.

tóbiás · http://poorn.hu 2009.02.02. 20:43:00

@peca1000: Jövőre Bamakóba a helyed. :D

szernyeteglejos (törölt) 2009.02.02. 20:44:44

Különben is..."A kurva anyátokat, ti geczik!" Nem bírom a béna káromkodást.

átlátó 2009.02.02. 20:44:47

Tudom, egy rohadék kárörvendő, írigy, radikális, csőcselék, nacionalista, fasiszta, söpredék vagyok, aki az ilyen nagyszerű sporteredményeket nem értékeli.
Az jut eszembe, hogy bár a nyomor mindenhol nyomor, de van fontossági sorrend. Mondjuk elrohanni a Don-kanyarhoz,meg még meszebb is, közben Erdély meg Kárpátalja, meg ilyesmik is vannak. Tele magyarul beszélő nagyon csóró gyerekkel. És esetleg, de nem mindenáron szállodai afférokkal is. Dugjatok sokat egyedül.

telirium · http://bamako.secureweb.hu 2009.02.02. 20:52:35

@Itthonmaradt: Persze ez kikerül a címoldalra, az meg nem, ha szponzort keresek. :) (nem is gondoltam, hogy felkerül)

Végre jött egy független hír a történtekről. Az index kiküldött tudósítója, Kirk kapitány szerint semmiféle attrocitás nem történt az eseményen. Emiatt a posztot frissítem.

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2009.02.02. 20:54:32

@benkoo: ki verekszik itt?
Arról van szó, amit már írtak, hogy a milliomos palánták, akiknek dolgozni sem kell ahhoz, hogy elmenjenek ilyen élménytúrára, nekik állnak feljebb, ha nem azt kapják, amit várnak. Ja és közben "nagylelkűen" adakoznak, lyukas gumicsizmát dobnak az éljenző népnek.... undorító. Mint mikor az angolok indiába vitték a "tudást" és "kultúrát" a nem angolulbeszélő "félembereknek".


Ez a káoszos stílus, ami volt a szállodában, az angoloktól meg egyéb gyarmatosítóktól lesték el. nem kell csodálkozni. Aki csodálkozik, az nem csak sóher kecseg nyápic, hanem fogalma sincs arról a világról, amibe ő annyi pénzt szórakozott el, ami egyes városoknak éves bevételük.

Az esetben tehát szerintem a tudatlanság a felháborító. Az, hogy úgy viselkedtek egyesek, mintha Európában lettek volna. Sajnálatos, hogy erre Ők nem jöttek rá.

És alapvetően szerencsések, mert egy-egy ilyen helyen bőven belefért volna, hogy kijöttek volna a géppisztolyos rendőrök, akik az első sátorba beleeresztettek volna egy sorozatot, függetlenül, hogy vannak-e bennük emberek.
Utána persze késő lett volna gondolkodni, hogy miért is kemény afrika, vagyhogy itt több múlt, mint egy előre kifizetett puha ágy és hűsítő zuhany. Nem kívánom senki halálát, de másból nem képesek tanulni az ilyen emberek.
Nojó, azért is örülök, hogy nem ez történt, mert akkor a sérültek, résztvevők, esetleg hullák, mind nemzeti hőseink lettek volna..

Itthonmaradt 2009.02.02. 21:12:39

@sanche: A "milliomos palántáktól" eltekintve tulajdonképpen jó helyen keresgélsz.
Csak egy dolgon kell elgondolkodni: ugyanezek az arcok vajon megcsinálták volna ugyanezt Pesten a Marriottban? Hm?

@Telirium: "Az index kiküldött tudósítója, Kirk kapitány szerint semmiféle attrocitás nem történt az eseményen."

Az egyik kinti csapattársam erre csak annyit mondott délután: "Urban legend".

repecs 2009.02.02. 21:16:45

Ja tudom már miez a BAMAKO amikor gáz volt hogy nincs gáz meg a hitelek elszáltak akkor reggel a hirekben rohadtul érdekelt hogy néhány ráérös viszonylag pénzes pali szopatja magát afrikában, mer ez buli Meg nem talált magyarországon olyan korházat bármit amit támogathatot vóna mer ő ott akar támogatni nem itt.

De ha valamit kifizet az ember akkor az jár az emberek igazságérzete szerint.
süti beállítások módosítása