Budapest-Bamako 2010

Austinnal Bamakoba
Blog
Rólunk
Adományok
Kivánságlista
Szponzorok
Segítőink

Év végi szerelés

 2008.12.31. 21:23

Az év utolsó napján is nekiugrottam a kocsinak, hiszen már csak pár napunk van az indulásig és még jópár dolgot el kell intézni addig. Holnap indulok családostól Egerbe, ahol lent leszünk 4-ig, ha minden jól megy akkor felrakjuk a kartervédőt. Ma a kipufogó tömítését akartam…

Nem volt könnyű menet, de sikerült találni egy műhelyt, ahol lézeres padon gyári értékekre tudták beállítani a futóművet. A kerékösszetartás és dőlésszög irgalmatlanul el volt állítva. A beállítást végző szerelő észrevette, hogy egy kissé lóg a bal hátsó…

Kipufogó javítás

 2008.12.29. 21:53

Mivel álló helyzetben erősen bejött az utastérbe a félig elégett benzingőz, mindenképpen javítani kellett a helyzeten. Jártomban-keltemben több bevásárlóközpont csili-vili autósboltjába is benéztem, ahol általában néztek rám mint a hülyére, hogy minek akarom én a kipufogót…

A karácsony előtti sikertelen roham után a Központi Okmányiroda bürokratikus szervezete ellen, a mai reggel jobb felszereléssel ismételten nekifutottam az ügyintézésnek. Ezt mintegy az afrikai határátlépésekre edzésképpen is fel lehet fogni. A következő szakaszokon kell ugyanis…

A Bud Spencer Bamako csapat honlapján az  a megdöbbentő hír szerepel, hogy maga az idős mester is részt fog venni a  futamon a kocsiban utazva.Kíváncsi vagyok rá, hogy ez igaz-e, vagy csak egy kövér kacsa, ami szakállat növesztett. Emlékeim szerint Bud Spencer már nem…

Ma jó alaposan felöltöztem, és mínusz 5 fokban nekiláttam az udvaron szétkapni a kocsit és megnézni, mi az amit a tegnap felvázolt teendőkből meg tudok javítani. Most, már beesteledett és egy nagy bögre puncs mellett igyekszem összegezni a fejleményeket. Első körben a tegnap…

Megoldandó feladatok

 2008.12.27. 23:26

Összegyűjtöttem a jelenleg előre látható feladatokat a kocsi felkészítésével kapcsolatban. CB rádió beépítése 1Kürt javítása 1Fényszóróállítás 1Központi zárForgalmi engedélyFutóműállításKipufogóMatricázásFűtésKartervédőOlajgombaKülső visszapillantóBelső…

bamako2009.blog.hu

 2008.12.25. 21:32

Az index.hu és a blog.hu közösen útjára indította az egyesített blogot, amin lehetősége van minden bloggernek megjelenni, aki a blog.hu-n írja a blogját a 2009-es Budapest-Bamako futamról. Mint azt korábban írtam, pont emiatt költöztettem át a bamako.secureweb.hu-ról a blogomat…

Új forgalmi engedély

 2008.12.25. 20:14

Karácsony előtti utolsó munkanapon még beugrottam a kedvesemmel a központi okmányirodába, hogy elintézzük a forgalmi engedélyét. Persze egy óra körül értünk oda, amikor már nem lehetett jegyet se kérni, de a srácon látszott, hogy beengedett volna, ha minden ott lett volna…

Monty interjút ad a TotalCar-nak

 2008.12.25. 20:00

Miután felértem Budapestre a felújítás utáni első út után, már nem túl sok időm maradt a kocsi összeszedésére, hiszen már Gödöllő környékén Csikós Zsolttal (kedvenc TotalCar-os és Belsőség-es publicistám) telefonon egyeztettem egy találkozót Monty bemutatására. Mivel…

A tervezetthez képest jópár hónapnyi csúszással elkészült az autó. Ennek örömére felfuvaroztam Pestre, hogy még karácsony előtt, Zénó névnapján, felkerüljön hozzánk a drága.A szerelőnk megkérte, hogy nevét ne szerepeltessük a blogon, mivel nem szeretné, ha ezzel a…

A legutóbbi műsorában Fábry Sándor bejelentette, hogy egy darabig kimarad a show, mivel részt vesz a Budapest-Bamako futamon. A hivatalos bejelentés a következő:Az Esti Showder sztárja, Fábry Sándor mentőautóval indul a Szaharába. Õ lesz a mentő sofőrje. Az autó a rally végén…

Címkék: sajtó celebek

Megérkezett a CB-nk

 2008.12.19. 15:03

Igen gyorsan megérkezett az új CB-nk, a banki átutalás is mostanában érhetett oda. A csomagolás a posta ellen teljesen megvédte az utazástól, de nekem kb. fél óráig tartott, hogy letépjem róla.Még sajnos nem állt módomban kipróbálni, de külsőre jól néz ki, elég kicsi, jól…

Címkék: cb rádió

Oltások

 2008.12.19. 14:48

A mai napon végre összeszedtem magam és elmentem beadatni a szükséges védőoltásokat. Már tegnap egyeztettem az ÁNTSZ Nemzetközi Oltóközponttal, hogy mi a teendő, hogy kell bejelentkezni oltásra, meg ilyesmik. Kiderült, hogy elég egyszerű procedúra az egész. A Váci úton…

Mivel végre úgy néz ki, hogy Monty végre levizsgázik, meg tudtam állapodni arról, hogy felhozom hétfőn Pestre.Ha már így alakult felvettem a kapcsolatot a TotalCar egyik rovatvezetőjével, Csikós Zsolttal és felajánlottam neki Montyt tesztelésre. Két okból esett rá a választásom…

Címkék: sajtó totalcar monty

CB-rádió

 2008.12.15. 17:56

Sikerült beszereznem egy CB-t kompletten antennával és SWR mérővel Vas megyéből. Alig várom, hogy a posta meghozza.

Off-topic autójavítgatás

 2008.12.14. 17:58

Épp Monty-hoz készültem Egerbe az autószerelőhöz amikor észrevettem, hogy nem világít a Yarisom lámpája. Nosza gondoltam pár perc alatt kicserélem és akkor nemcsak, hogy nem állít meg a fakabát, de jobban látszom is. A régi izzó nem több, mint egy perc alatt a kezemben is volt,…

Címkék: monty

Mivel már csupán alig több, mint egy hónap van hátra az indulásig egyre gyakrabban próbálom összeszedni, hogy áll a felkészülésünk. A jelenlegi állapotban viszont egyre több dolog ad okot aggodalomra. Az autónk műszakilag fel lett készítve és még a karácsonyi szünet előtt…

Útlevelek és vízumok

 2008.12.10. 20:56

Hosszú idő után végre tudtam érdemben foglalkozni a futam adminisztrációs részével is.Ennek keretében elsétáltam a futamirodába és átvettem a vízumokkal visszatért útleveleket, valamint az utazáshoz szükséges csomagot.Így most már van rajtszámunk, meg szponzori matricák.…

Közeleg a Karácsony, ilyenkor illene egy kicsit hátradőlni és elgondolkodni azon, hogy mivé is váltunk mostanra? Mit sikerült tíz évvel korábbi elképzeléseinkből megvalósítani? És jó lenne, ha egy kicsit önmagába nézve elgondolkodnánk azon is, hogy most - a ki tudja hanyadik -…

Címkék: hellókarácsony

Fejlemények

 2008.12.08. 23:04

Sajnos az utóbbi napokban nem sok minden alakult. A kocsi még a szerlőnél, a hét végére ígérték, hogy elkészül, amikor még ki kell találnom, hogy hogy lesz lefestve és levizsgáztatva. Folyik a vadászat a szponzorokra. Sajnos elég gyenge vagyok marketingben, Zénó meg mostanában…

Költözés a blog.hu-ra

 2008.12.05. 22:26

Az index.hu versenyt hírdetett a legjobb Bamako-s blog címért.Sajnos az eredeti blogunk nem felel meg a kihívásnak, miszerint csak a blog.hu-n regisztrált blogok vehetnek részt a versenyben, emiatt kénytelen vagyok a blogunkat átköltöztetni ide.Ez egy hosszú folyamatnak ígérkezik,…

Címkék: blog wordpress

Ismerkedés más csapatokkal

 2008.12.03. 15:18

Lelkes tervezgetés közben sikerült egy kávézóban meglepnem a teljes Vadludak csapatot és kihasználva a helyzetet gyorsan be is mutatkoztam Nekik.Volt egy kis elintézendő ügyem egy biztosítási ügynökkel (nem folyt vér), akivel az irodánk alatt levő kávézóban futottam össze.…

Címkék: csapat